Cipriano az olasz életérzést közvetíti a világ számára, az általa kreált és megálmodott övekkel, amik a világon egyedülálló módon életmentő eszközök is egyben. Cipriano már az egyetemi évei alatt életeket mentett a mentőszolgálatnál.
11 éve nonprofit alapítványokat, egyesületet és vállalatot menedzsel az internetfüggőség, a munkahelyi egészség és a közlekedéskultúra témakörében. Minden tevékenységében az embert állítja a középpontba, fejleszti az egyént és a közösséget, amihez több nemzetközi képesítése is van.
A katolikus gazdaságszervezési és a buddhista ökonómiai szemléletet ötvözi minden üzleti fejlesztésében.
Cipriano szerint az üzleti értékteremtésből az emberi környezetnek is profitálnia kell, valamint nincsenek égig érő fák és így nem a több a jó!

Cipriano a gazdasági diplomájával és nemzetközi coaching kvalifikációjával a Direkt Média vállalatnál tulajdonostársként 17 évig üzleti fejlesztéssel és nemzetközi brandekkel foglalkozott. A stílus és divat területén jelentős olasz optikai divatmárkák, mint a Benetton vagy a Ray Ban, Hugo Boss, Moschino, Persol kereskedelmi támogatásával, marketingjével foglalkozott Közép Európában.
Cipriano az olasz embereket, a kultúrát, a történelmet, a szépséget és értéket nemzetközi összehasonlításban ismeri, értékeli és tartja rendkívül nagyra. Mint példát és értéket kívánja a világ számára megmutatni, most és itt, a Cintura di Cipriano-val.